Anne L. Green nosztalgiahét - A remény hajnala

8:49

Nem véletlenül esett erre a könyvre a választásom az ALG nosztalgiahét keretén belül, ugyanis különleges kapcsolat fűz A remény hajnalához, hiszen ennek a történetnek köszönhetően ismerhettem meg egy csodálatos írónőt és az ő csodálatos történeteit.
Emlékszem az első Álomgyártól kapott könyvem, Anne első története volt, mondhatnám, hogy ez volt a sorszerű találkozásunk, mégis a nagy meglepetés akkor ért, amikor Anne megkeresett és megköszönte a szavaimat és kaptam tőle egy kis meglepetést. ♥ Mai napig őrzöm ezt a levelet ♥ Valójában így indult a mi közös történetünk, mely azóta is töretlen. 
Én azok a szerencsések közé tartozok, aki A remény hajnal mindkét változatát olvashatta és ezáltal végig követhettem azt a szenzációs fejlődést, mely során Anne L. Green kibontotta a szárnyait és azóta újabb és újabb csodákat teremt. Anne új könyve, az Ördögi kísértés megjelenése előtt, melyből exkluzív részletet már olvashattatok, nosztalgiázzunk egy kicsit és elevenítsük fel Amy és Matt történetét. 
„(...) én a könyv nagy hátrányának tartom, hogy ennyire gyorsan pörögnek az események. Időm se volt feleszmélni, máris egy újabb váratlan fordulat következett be. Egy biztos a könyv nagyon sok izgalmat tartogat, de szerintem ebben a történetben egy kicsit kevesebb is elég lett volna. Helyettük inkább a szeplők belső érzéseiről olvastam volna többet. Az írónő pedig olyannyira játszik az idegeinkkel, hogy az utolsó oldalig nem engedi, hogy hátradőljünk és kifújjuk a bennrekedt levegőt, még az Epilógusban is képes meglepő fordulatokkal előrukkolni.A remény hajnala
A rosszat mindig valami jó követi, ezért van az eső után szivárvány. De miért van az, hogy ha teszünk valami jót, aztán mégis történik valami rossz…? ”

„Az állandóság gondosan felépített álma csak annyit ér, mint a homokvár a tengerparton. Még az első dagályig sem tart ki…”

„A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Néha a jövőnk meg van határozva, muszáj elviselnünk, amit történik, és semmit sem tehetünk.”

„Annenek az új kiadással sikerült egy igazán érzelmes, szívmelengető és fordulatos cselekményt létrehoznia, melyben minden olyan ismertetőjegy megvolt, mely jellemzi az ő stílusát és könyveit. Mégis mi az, ami leginkább elnyerte a tetszésemet az új kiadással kapcsolatban? A változás, mely egy új könyvet teremtett, de közben mégsem éreztette velem azt, hogy egy másik történetet olvasok. Egyszer se gondoltam, arra, hogy ez nem a már egyszer megismert Amy és Matt szerelmi története. Az írónőnek ugyanis a változtatások ellenére is sikerült hű maradni az történethez, miközben mélyebbé, érzelmesebbé és még szerethetőbbé tette a jól ismert remény hajnalát.” - remény hajnala, bővített 
„Matthew Johnson volt az, akit magam előtt láttam. Egy titokzatos férfi…egy arc, egy csábító barna szempár…egy fagyos tekintet, ami a lelkemig hatolt…”

 „Akárhogy is takargatja, a jégpáncélja alatt ott lobog a tűz.”

„Bárhová messze menekülünk, a múltunk elől, nem szökhetünk meg, mert a gonosz sosem alszik”

Ha eddig nem győztelek meg, akkor itt vannak az olvasói vélemények - Miért is érdemes elolvasni ezt a könyvet!

„Egy igazi, hamisítatlan, könnyed vasárnap délutáni olvasmány. Ennek szántam és nem okozott csalódást. Olvastatta magát, kedves volt, de megvolt benne az erő is. Volt harc, szenvedély, romantika, őrlődés….” - EditVagyok, moly
„Egy igazi, vad, izgalmakkal teli romantikus sztori, erotikával fűszerezve, igazi magyar tálcáról. A reményről szól, a küzdelmekről, a hibákról, a döntésekről. Kikapcsol, kiragad a való életből, megnevettet, könnyeket csal a szemedbe.” - Bree S. világa

„A történet szívig, lélekig hatoló, könnyeket fakaszt a szembe, és elgondolkodtatja az olvasót. Az biztos, hogy kedvencemmé vált az olvasás során, és nagyon köszönöm az írónőnek a lehetőséget az elolvasására. Gyönyörű, romantikus, megható.” - Kitablar

„Ez a regény kifacsarja az olvasóját érzelmileg. Az egyik pillanatban nevettem, utána sírtam. Kitépi, megtapossa az ember lelkét, de utána összeragasztja, és újra működésre bírja a szívével együtt.” -  Dorina_S, moly

„Egy ízig-vérig romantikus történet volt Amy és Matt története, amit csak nagyon nehezen lehetett letenni. „ - Ács_Milán, moly

„Az írónő írásmódja magával ragadó, tökéletes kikapcsolódás, aki szereti a letehetetlen, akciódús, romantikus könyveket, aminek azért mondanivalója is van, annak egyenesen kötelező. de én azt mondom, mindenki adhatna neki egy esélyt.” - Viv21, moly

„Tele van szenvedéllyel, megvannak benne az ízléses (nem túlzásba vitt) erotikus részek. Igazi eseménydús szerelmi történet óriási fordulatokkal. Egyes részeknél a szem biztosan nem marad szárazon, máshol a nevetéssel voltak társaságba a könnyeim.” - Anarchia_Könyvblog

„Egy tökéletes, izgalmakkal és romantikával fűszerezett regényt kaptunk tőle. Nagyszerű, elbűvölő, magával ragadó!” - Nikii blog

„Izgalmas, igényes, jól megfogalmazott mű, melynek mély mondanivalója van: a démonainkkal szembe kell szállni, mert csak így érhetjük el a teljes boldogságot.”  - Niitaabell világa



Te is imádod az írónőt, akkor kövesd! 

Nem szeretnél lemaradni a kulisszatitkokról? 

Akarod az új könyvet? 

Találkozz az írónővel, gyere el az Ördögi kísértés premierjére!

Bree S. világa / Niitaabell világa / Nikii Blog / Lizzyke olvasókuckója / Kitablar / Könyvekbe burkolt világ

You Might Also Like

2 megjegyzés