Álomgyár Közönségtalálkozó - Debrecen

12:02

A hagyománnyá vált Álomgyár turné tavaszi állomásának első helyszíne Debrecen volt. Szerencsére én is újra részese lehettem ennek a nagyszerű eseménynek, újra találkozhattam a Kiadó nagyszerű írónőivel és megismerhettem újabb írókat is.



Az egész esemény nagyszerű hangulatban telt, a közel háromnegyed órás beszélgetésben sok mindent tudhatunk meg. Az Álomgyár angyalai mellett Carrie Cooper, Dee Dumas, Papp Csilla, Békésy Erika is őszintén válaszoltak a feltett kérdésekre.


Többek között fény derült arra is, mit csinálnak az írók szabadidejükben. Édesanyákként, bizony a legtöbb idejüket a gyermekeikkel töltik, de emellett szeretnek olvasni is. Leginkább a könnyed romantikus történeteket veszik a kezükbe az írónők, bár sajnálatukra, egyre kevesebb idejük jut rá. Békésy Erika a könyvében is megismert sziporkázó humorárról tett tanúbizonyságot, ezáltal nem egyszer nevettette meg a közönséget. A sport és a sorozatok mellett pedig egy igen különleges szabadidős elfoglaltságról is hallhatottunk tőle, mert bizony a férjvadászat is ide sorolható.

A könyveikkel kapcsolatban elmesélték, hogy a történeteik többnyire fikciók, de gyakran merítenek a környezet hatásaiból, sőt karaktereikben is előfordul, hogy megjelenik egy általuk ismert személy tulajdonsága. Míg a témaválasztás kapcsán inkább a téma választja az írót és nem az író a témát. Carrie Cooper jegyezte meg, hogy a történet olyan akár egy kirakós. Mindenek passzolnia kell, de közben szövevényes és fordulatos cselekményt kell alkotni, úgy, hogy a karakterek se essenek ki a szerepükből.

A jövőbeli tervekről is szó esett a találkozón. Carrie Cooper A szemtanú folytatásán dolgozik, Dee Dumasnak hamarosan megjelenik az arab és magyar kultúrát ötvöző romantikus regénye. Papp Csilla egy teljesen új történeten, míg Békessey Erika pedig az Egy özvegy, egy elvált és egy szingli következő részén dolgozik. Az Álomgyár angyalai közül Borsától ősszel érkezik az Arab fia, ami a sorozat lezáró része lesz. Angelika az új könyvének Az ártatlannak a folytatását ígérte, míg Anne több történetet is tartogat számunkra. Érkezik a Remény hajnala bővített változata, egy igencsak belevaló történet és Aiden az Eltitkolt múlt kisfiúja is egy önálló regényt kap.

Imádtam a találkozó minden pillanatát, örültem, hogy újra személyesen találkozhattam az írónőkkel, dedikáltattam a könyveimet és fotókkal is megörökítettük a találkozást. Ha tehetitek látogassatok el a következő helyszínekre,mert nagyszerű élményben lesz részetek.

2. helyszín - Pécs
Május 6. szombat, 15.00

https://www.facebook.com/events/755572091286854/


3. helyszín - Szeged Plaza
Május 14. vasárnap, 15.00

https://www.facebook.com/events/1944819509071221/

4. helyszín - Győr Plaza
Május 21. vasárnap, 15.00

https://www.facebook.com/events/423014524717526/

5. helyszín - Alba Plaza
Május 28. vasárnap, 15.00

https://www.facebook.com/events/429999140678730/

6. helyszín - Miskolc Plaza
Június 11. vasárnap, 15.00

https://www.facebook.com/events/1014587668671207/

7. helyszín - Budapest
Június 18. vasárnap, 15.00

https://www.facebook.com/events/1209698965820214/


You Might Also Like

0 megjegyzés