Tahereh Mafi : Ne félts # 3

15:13

Nagyon izgatottan vártam a befejező részt, hiszen igencsak izgalmasan ért végett a második kötet. Sok megválaszolatlan kérdés, amelyre végre választ kaphat az olvasó. Egy izgalmas befejezés és egy nagyszerű lezárás a sorozatnak.

Egy napon majd…
Egy napon majd szabad lehetek
Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.



Idézetek:
Inkább lőjenek le, amikor üvöltve követelem a szabadságot, mintsem egyedül haljak meg a börtönben, amelybe magamat zártam.”
Ebben a világban három állapot van: vagy élsz, vagy meg fogsz halni vagy már halott vagy.
„Minden lőfegyvernél, kardnál, hadseregnél, királynál gyilkosabb erő egy mondat. A kard vág és öl, de a szó belénk döf és bennünk marad, csontjainkba veszi be magát, ott hal el, hullákat cipelünk magunkban a jövőbe és képtelenek vagyunk húsunkból kitépni a belénk halt szavak csontvázait.
A remény újra és újra összetöri a szívedet.”
„Mert az igazság olyan kibírhatatlan, hogy azt kívánom, bárcsak hazudott volna nekem.”



A befejező rész számomra ugyanolyan izgalmas és élvezetes volt, mint az első. Pontosan megvolt benne az, amiért beleszerettem ebbe a sorozatba. Izgalmas, érdekes, megdöbbentő és egyedi. Végre kiteljesedtek a karakterek és a történet is elérte a csúcspontját. Vagyis minden adott volt egy tökéletes befejezéshez.

Emlékeztek még, hogy alig egy hete kijelentettem, hogy nem tudok közel kerülni Warner karakteréhez, és hogy őt utálni vagy szeretni lehet. Most azt kell mondjam ez a rész  180 fokos fordulatot hozott. Ugyanis az első pillanattól kezdve Warner, de inkább szólítsuk Aaronnak, egy másik oldalát mutatta meg. Egy olyan oldalát, amelyet az első pillanattól fogva megszeret az olvasó. Úgy gondolom, ez egy zseniális író munkának köszönhető. Ugyanis Aaron mindig is ez a személy volt, csak az írónő remek ül árnyalta mindezt, így egy olyan karaktert kaptunk eddig, akinek ezek a tulajdonságai rejtve voltak. A történet folyamán azonban megtudjuk, hogy a legtöbb tettének egészen más oka volt.

Juliette pedig végre azzá a lánnyá vált, akit én végig láttam az ő karakterében. Egy erős és határozott vezér. Hol van már a kétségbeesett és elesett lány, aki nem meri elfogadni önmagát. Juliette mintha újjászületett volna, valószínűleg a második kötet befejezése ehhez nagyban hozzájárult. Aaron segítségével végre meglátta az erőt, ami benne lakozik, és amit ezzel el tud érni. Adammal való kapcsolata mondhatnám, hogy csalódás volt számomra, de mégse érzem így. Valóban sok álarc hullott le a befejező részben. Így a korábban megismert karakterek valódi énjét kapjuk és minden kapcsolat úgy alakul, ahogy annak lennie kell.

A befejező kötet egy utolsó, mindent eldöntő nagy harcról szól, amelyben a legeslegfontosabb az összefogás. Jól megfigyelhető, hogy egykori ellenségek, hogyan válnak egy pillanatról a másikra bajtársakká. Igaz, a meglepő, váratlan fordulatokból nem tartogatott sokat a könyv, de minden másban tökéleteset alkotott. Szerettem, hogy inkább a szereplők belő vívódásai és kibontakozási kerültek előtérbe. Azonban a befejezést nagyon összecsapottnak és befejezetlennek érzem, úgy gondolom, ennél egy kerekebb lezárást is kaphatott volna a sorozat.

Összességében egy nagyszerű trilógia, amelyben van valami különleges. Az első rész, abszolút kedvencemmé vált, majd volt némi kételkedésem a folytatást illetően, végül azonban egy kerek egészet kaptunk. Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus és misztikus történeteket, amelyek egy különleges világban játszódnak és mindehhez különleges karakterek társulnak.

Értékelésem:

You Might Also Like

0 megjegyzés