John Cure: A gonosz új arca

10:22

 Kicsit félve vettem a kezembe a könyvet, hiszen olyan régen olvastam már thrillert. Azonban ott volt a kíváncsiságom, hogy milyen is lesz újra elmerülni egy ilyen izgalmas, de egyben megdöbbentő történetben. Nem csalódtam, szinte faltam a könyv sorait és imádtam minden sorát.

Kiadó: Mogul Kiadó
Oldalak száma: 326
Kiadás éve: 2015

A holtak visszatérhetnek az élők világába? 

John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó.
Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút.
Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába.
John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik.

Idézetek:

„Az adrenalin lüktetett a testében és ő szerette ezt az érzést, mert adrenalinfüggő volt egész életében. Jól tudta hasznosítani, nem bénította meg, mint a legtöbb átlagembert, akik soha nem mozdulnak ki a komfortzónájukból. Egy ember pulzusa vészhelyzetben, amikor az élete veszélybe kerül, akár percenként százhatvan és százhetven is lehet. Ilyen esetekben az analitikus elme kikapcsol és a primitív agyterület veszi át az irányítást.”

Nem akart védekezni. Érezni akarta a tüzet, a perzselő szenvedélyt, és legfőképpen érezni akarta a vágyat, amely csak neki szólt. A csókot, amely gyengéden harapva kér, a forró nyelvet, mely édesen tolakszik. Érezni a bőr finom illatát, a levegő vibrálását. Amikor minden csók a szívbe mar és apró áramütések gyengítik a testet. A gyenge test pedig nem áll ellen…Odaadó, remegve érez és forrón viszonoz. Akarja a pillanat gyönyörét, megrekedve a múlt és jövő peremén. Kizárva teret és időt. 
Csak ők együtt: a férfi és a nő.”

Szerette volna kitépni a lelke mélyén tomboló fájdalmat, a jövőtől való félelmet és a kétségeket.”

Miért gondolják az emberek, hogy aki ártani tud nekik, az úgy néz ki majd, mint a filmek rosszarcú negatív szereplői? Az igazán könyörtelen szochiopaták pontosan olyanok, mint a szomszéd srác. Kedves, megnyerő, intelligens és legtöbbször jól képzett. Választékosan tudnak kommunikálni, így a környezetük hamar megbízik bennük. De valójában lelketlen, érzelemmentes, ravasz emberek.”




Már a könyv borítója is egyből magával ragadott, hiszen, ahogy rátekint az olvasó egyből valami ijesztő tárul a szeme elé, ami egyben garanciául is szolgál arra, hogy az olvasó valójában egy izgalmas és megdöbbentő történetet kap. Számomra nagyon fontos, hogy egy könyv mennyire hívogató, A gonosz új arcát biztos, hogy kiszúrnám a boltok polcai előtt sétálva.

Mostanában úgy éreztem, hogy csak lassan tudok az olvasással haladni, erre kezembe kell venni egy fantasztikus pszicho thrillert és két nap se kell, hogy végezzek vele. Komolyan azt vettem észre, hogy csak fogynak és fogynak a lapok és lassacskán közelítek a történet vége felé. Erre mondhatom, hogy a tökéletes könyv olvastatja magát.

Milyen is ez a tökéletes könyv? Minden meg van benne, amire az olvasónak szüksége van. Adott egy szerelmi történet, egy vétlen rémálmokkal küzdő kisfiú, bonyodalmak, egy elborult elme, és egy mindenre elszánt nyomozónő. Az olvasó, amikor belekezd a történetbe, egy mindennapi képet kap egy boldog házasságról, de mint mindig a sötét felhők már gyülekeznek.

A könyv több szálon fut, amelyek folyamatosan váltakoznak, ezzel egyfajta feszültséget is kelt az író, de nem csak ezzel képes megteremteni a tökéletes hangulatot. Az érzelmek, a belső vívódások is nagy szerepet kapnak. És ott van egy halott gyilkos szelleme. Hogyan képes valaki a túlvilágról irányítása alá vonni egy személyt? Mindez, hogy lehetséges, tettem fel újra és újra a kérdést. Még most is beleborzongok egy kicsit. Itt kitérek a könyv legfantasztikusabb részéhez, amely egyszerre a leghátborzongatóbb. Ami nem más, mint néhány naplórészlet. A hideg futkosott a hátamon és felfordult a gyomrom, attól, amit olvastam. Mintha egy valós, pszichopata gondolatai elevenedtek volna meg a papíron. Minden elismerésem az írónak.

Egyszerűen nem találok szavakat, hogy valaki hogyan képes, úgy megalkotni egy történetet, hogy abban egyszerre van jelen a humor, a szerelem és a kegyetlen gyilkolás. Egy pillanatig nem éreztem, hogy ez a három tényező nem passzolna össze, sőt ezért, mert ennyire mindennapi, még elgondolkodtatóvá válik a könyv.

Tökéletes karakterek teszik még jobbá ezt a könyvet. Egy ártatlan fiú, akiért fáj a szívem, és nem értem miért kellett egy gyilkos fogságába esnie. Egy házaspár, akiket a legszörnyűbb valóság tanít meg arra, hogy valami sosem múlik és egy mindenre elszánt nyomozónő, aki a végletekig hajt a célért, sokszor életét kockáztatva, pedig ő is csak egy törékeny nő.

Imádtam és nagyon remélem, hogy a közeljövőben is olvashatok az írótól. Köszönöm a Mogul Kiadónak, hogy lehetőséget biztosítottak, hogy egy fantasztikus thrillert olvashattam. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha egy megborzongató, de egyben elgondolkodtató és humoros könyvre vágysz, válaszd A gonosz új arcát!

Értékelésem: 





You Might Also Like

0 megjegyzés