Várható megjelenések #3

9:21

Ígértem, hogy mostantól rendszeresen beszámolok milyen könyvek megjelenése is várható. A Könyvhét közeledtével, nagyon sok izgalmasnak ígérkező könyv kerülhet hamarosan a kezünkbe. Ez nem az összes, de szerettem volna nektek, néhányat bemutatni.


Gabo Kiadó

Kiera Cass: The Heir- A koronahercegnő

35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.
Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.
HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE? 
május 26.

Johanna Lindsey : Álmaim férfija
Johanna  Lindsey lebilincselő mesélő, aki úgy fonja a romantikus történetek szálait, mint senki más. Megnyerő jellemekből, lélegzetelállító kalandokból és lüktető szenvedélyből szőtt históriái megérintik olvasói szívét.
A környék legkívánatosabb lánya, a vadóc és szeszélyes Megan Penworthy házassági terveinek célpontja Ambrose St. James – egy férfi, akivel még sosem találkozott, ám feltett szándéka, hogy feleségül megy hozzá. Más kérő szóba sem jöhet, különösen nem Devlin Jefferys, a meglehetősen jóképű, de rendkívül alacsony sorból származó lótenyésztő.
A cserfes, hercegi címre vadászó vörös szépség elbűvöli Sir Ambrose-t, aki azért adja ki magát a rangtalan Jefferysnek, hogy elkerüljön egy valószínűleg halállal végződő párbajt. Megesküszik, hogy elcsábítja és megszelídíti a lányt, mégpedig úgy, hogy közben valódi személyazonosságát sem fedi fel – ezzel áthúzva Megan számításait arról, hogy álmai férfijával kösse össze az életét. Csakhogy a férfi nem tudja, hogy az igéző kis cselszövő lesz az egyetlen nő, akit valaha is feleségül kívánna venni.
AZ ÉRZÉKI TÖRTÉNETRE VÁGYÓ OLVASÓ NEM FOG CSALÓDNI JOHANNA LINDSEY-BEN.
(előkészületben)

Julia Quinn : Hogyan fogjunk örökösnőt
„Soha senkit még ennyire attraktívnak nem találtam. Vagy szerelmes vagyok, vagy romlott volt a hal, amelyet tegnap este ettem.”
Caroline Trent saját szótárából
Amikor Blake Ravenscroft elrabolja Caroline Trentet, a lány még csak nem is próbál menekülni a vészesen jóképű férfi elől, hiszen éppen egy nem kívánt kényszerházasság elől futott világgá. Blake viszont azt hiszi, hogy a lány nem más, mint a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon. Caroline-nak még hat hetet kell várnia a huszonegyedik születésnapjáig, akkor lesz ugyanis az övé az öröksége. Kapóra jön, és nem kevés jóleső izgalommal is jár, hogy titokzatos fogva tartójánál rejtőzhet. Blake Ravenscroft a brit koronát szolgálja, feladata az, hogy „Carlottát” átadja az igazságszolgáltatásnak. A férfi szívét megkeményítette az élet, ám ezt a lányt különös módon lefegyverzőnek találja. Egyszer csak megtörténik a lehetetlen – az össze nem illő két ember egymásba szeret.
(előkészületben)

Móra Kiadó

Marni Bates : Menő-riadó Kambodzsában

Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kijuttassa a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az beszólásaival az őrületbe kergeti.





 Itt a vége, lúzer véle!

Áll a bál a Smith gimiben! Az egész suli bezsongva várja a tavaszi bulit, három diáknak viszont olyan fordulatot hozhat ez az este, amire egyáltalán nincs felkészülve… 
Melanie a csajkódex miatt nem mer járni a barátnője öccsével. De irtó nehéz ellenállni Dylannek, aki maga a két lábon járó kísértés. 
A lúzer Isobelt az egyik legszexibb srác valamilyen rejtélyes okból randira hívja. A lányt már ettől is kitöri a frász, hát még attól, hogy a kamu kapcsolat Spencerrel esetleg valódira fordulhat. 
Corey álmában sem gondolta, hogy egy rocksztárral járni ennyire bonyolult. Vajon elég erős a szerelmük Timmel, hogy megküzdjenek a folytonos médiacirkusszal, na meg a melegellenes tüntetőkkel, akik próbálják kitiltani őket a buliból? 
Lehet, hogy ez a bál mégsem lesz mindenkinek leányálom…


Könyvmolyképző

Jennifer L. Armentrout : Opposition – Ellenállás

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…




Colleen Hoover: Losing Hope -  Reményvesztett 

Colleen Hoover, New York Times sikerlistás szerző valósággal megbabonázta olvasóit a Hopeless-szel. A történet egy hányatott sorsú lányról, Skyról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori barátjával, Dean Holderrel. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában, így Sky végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket. 
A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz. 
Holder a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem hozhatja el…

Katie McGarry : Crash Into You – Szívkarambol

– CSÓKOLJ MEG! – suttogja Isaiah. – Akkor beolvadunk a környezetünkbe. 
A szívem tébolyultan dobog. 
Isaiah dögös pasi. Ijesztő és dögös. 
Miért akarhat egy ilyen srác egyáltalán közel kerülni EGY MAGAMFAJTA LÁNYHOZ? 
A sikerszerző Katie McGarry újabb kirobbanó története egy jó kislányról, aki a vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről. 
Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből. 
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű, déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány. 
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.

Maxim kiadó

Alice Hoffman : Gyönyörű titkok múzeuma

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. 
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.


John Green és David Levithan: Will és Will – Egy név két sors

Egy hideg estén Chicago legelhagyatottabb sarkán Will Grayson belebotlik… Will Graysonba. Két tinédzserfiú ugyanazzal a névvel, akik eddig külön utakon jártak, most belekezdenek valami újba, valami váratlanba, ahol két szív egymásra talál egy középiskolai musicaldarabban.











WOW kiadó

Duba Gábor : Szabadon foglak 
A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte.
Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.
Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem.
A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz.
Minden ajtón benyitottam.
Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler. Feszíteni akartam a húrt, nem féltem semmitől. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tudni, ki vagyok igazán.
És most itt van ez a férfi. Ideküldték nekem valahonnan, hogy elvegye az önkontrollomat, és cserébe megkapjam önmagamat.
Szinte az apám lehetne, és mégis… Tudok annyit róla, ami ahhoz kell, hogy még többet akarjak.

Penelope Douglas : Szívatás

Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!
A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy.
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem.
De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki.
Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.
Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete.

Calia Read : Szétcsúszva

Hat hónapja még boldog voltam.
Egy hónapja diliházba zártak.
Tegnap Lachlan meglátogatott. Megcsókolt. És azt mondta, kezd elmenni az eszem.
Órákkal később Max belopózott a gondolataimba. Emlékeztetett arra, hogy nem vagyok őrült, és hogy szüksége van a segítségemre.
Néhány perce, amikor próbáltam összerakni a múltamat, még távolabb sodródtam a valóságtól.
És most… mindenki azt hiszi, megbolondultam. De tudom, hogy ő létezik, és kellek neki.

Te hiszel nekem?


You Might Also Like

0 megjegyzés