Brenda Joyce: Deadly- Francesca Cahill esetei

20:18

Már régóta terveztem, hogy erről a sorozatról fogok írni. A miérteket is elárulom nektek. Egy fantasztikus sorozatról van szó, ami nagy bánatomra nem kapott akkora hangsúlyt, mint amennyit megérdemelne.
A kilenc részből álló könyvsorozatnak a kiadása sem ment zökkenőmenetesen, félő volt, hogy többször folytatás nélkül maradnak Brenda Joyce könyvek rajongói, de szerencsére idén tavasszal a kilencedik, befejező rész is megjelent a magyar könyves palettán, ezzel egésszé téve a sorozatot.

Halálos szerelem

A 20. század elején játszódó történet főszereplője, a csinos Francesca Cahill New York egyik előkelő családjának sarja. A talmi csillogást nem sokra tartó, szociálisan érzékeny, rendkívül éles eszű lány saját korának különce: leghőbb vágya, hogy újságíró legyen, e szakmában az első nő. Titokban ezért főiskolára jár; férfiakat megszégyenítő módon tájékozott a politikában, reformer elveket vall, s egyletet alapít a szegények megsegítésére. Egy nap titokzatos körülmények között elrabolják a szomszédjukban lakó dúsgazdag család gyermekét. Francesca a saját otthonukban egy rejtélyes üzenetre lel, amelyet sikerül megfejtenie, így óhatatlanul belesodródik a nyomozás eseményeibe. A gyermek sorsát szívén viselő lány képtelen tétlenül várni, ezért a jóképű Rick Bragg rendőrfőnök munkáját hol segítve, hol akadályozva, magánnyomozásba kezd, számtalan veszélynek téve ki magát. Szerelem, féltékenység és bosszúvágy szövi át a rendkívül izgalmas és fordulatos történetet.

Halálos gyönyör

Francesca Cahill és Rick Bragg rendőrfőkapitány ismét együtt nyomoz! A fiatal, csinos, jól szituált New York-i család emancipált lánya egy bűntény sikeres megoldása után – amit a Halálos szerelem című kötetben ismerhettünk meg – elhatározza, magánnyomozónak áll. Takaros névjegyet készíttet magának, amit alkalmanként itt-ott elhelyez. Ezért nem meglepő, hogy nemsokára jelentkezik is az első ügyfele, egy rejtélyes hölgy, aki egy cédulát juttat el hozzá: SEGÍTSEN! JÖJJÖN AZONNAL! MA ESTE! Francesca eleget is tesz a titokzatos idegen kérésének, és éjnek idején felkeresi a megadott címen. Mivel bűnügy történt, hamarosan a jóképű rendőrfőkapitány is megjelenik a színen, aki ezúttal sem örül a cserfes ifjú hölgy jelenlétének, vagy talán csak remekül leplezi valós érzelmeit? Brenda Joyce újabb könyvében ismét a századelő New York-i elitjének mozgalmas világába kalauzolja olvasóit, ahol nem csak a bűnügyek, hanem az érzelmi kötelékek is roppant szövevényesek.

Halálos viszonyok

Francesca Cahill, az okos, ám minden lében kanál milliomoslány és a sármos rendőrfőnök, Rick Bragg újabb rejtélyes bűnügy felgöngyölítésén dolgoznak együtt. A vehemens fiatal lány ismét belekeveredik egy rendőrségi ügy felderítésébe, aminek a jóképű rendőrfőkapitány egyáltalán nem örül. Francesca ugyanis saját életét is kockára téve nyomozásba kezd egy rejtélyes és hátborzongató sorozatgyilkossági ügyben, amelyben az áldozatok brutálisan meggyilkolt fiatal, egyedülálló anyák, nem mellesleg egymás barátnői. Miközben Francesca és Rick felgöngyölítik a félelmetes esetet, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és érzelmeik egyre veszélyesebb helyzetekbe sodorják őket. Vajon sikerül-e nekik még az előtt a gyilkos nyomára bukkanniuk, mielőtt egy új barátnő és maga Francesca is áldozatul esne a titokzatos elkövetőnek?
Brenda Joyce (Halálos szerelem, Halálos gyönyör) legújabb regénye a szerelemről, szenvedélyről, veszélyről és bosszúvágyról szóló, letehetetlenül izgalmas és fordulatos történet, amelyben senki sem az, akinek első pillanatban látszik.
Halálos vágy
  
New Yorkban járunk, a 19-20. század fordulóján. Francesca, a csinos örökösnő rejtélyes bűnesetbe keveredik, amely személyesen is érinti: bátyja jegyesének a műtermébe törtek be. A különc lány nagy elszántsággal veti magát a nyomozásba, ám ezzel szinte egy időben újabb megoldandó feladattal találja magát szemben. Rick Bragg-gel, a gengszterek ellen küzdő rendőrfőnökkel kezd közös munkába. A férfi húgának is komoly szüksége van a segítségükre, ugyanis életveszélyesen megfenyegették, egy reggel pedig elrabolják a kislányát. A szálak a városon kívülre vezetnek, egy régi, kegyetlen ügyet felelevenítve. 
Francesca és Rick izgalmas és cseppet sem veszélytelen nyomozása kettejük kapcsolatát erős vonzalommá alakítja, és összekuszálódott életüket tovább bonyolítja, amikor váratlanul megjelenik Rick gyönyörű felesége, aki négy éve hagyta el a férfit. Brenda Joyce legújabb regénye a szerelemről, a szenvedélyről és a lemondásról szóló megható, ugyanakkor rendkívül izgalmas történet.
Halálos ölelés
New Yorkban járunk, 1902-ben. A híres színésznőt megfojtották, egy művész stúdiójában bukkannak holttestére, viszont a házigazdát hiába hallgatnák ki, eltűnt. Francesca Cahill, a gyönyörű amatőr detektív ezúttal a fojtogató gyilkos után nyomoz. Újból segítségére van Rick Bragg, és főhősünk most sem tudja kivonni magát a férfi bűvköréből.
Francesca Cahillt, a gyönyörű örökösnőt, a híres amatőr detektívet szokatlan időben hívják a telefonhoz. A vonal túlsó végén Rick Bragg, a jóképű főfelügyelő, aki újabb bűnügy helyszínére rendeli. A mostani eset személyes ügy, hiszen az áldozat nem más, mint a lány bátyjának szeretője. A gyilkosságot újabb követi. Vajon hány nőnek kell még meghalnia selyemharisnyával a nyaka körül? 
A bűntény szálainak felgöngyölítésében újra együtt dolgozik Rick és Francesca, bár a lány megpróbál véget vetni a kettejük közt lévő szerencsétlen viszonynak, most sem tudja kivonni magát a férfi közelségének bűvköréből. 
Mindeközben a nyomozás tétje egyre nagyobb: versenyt kell futni az idővel, hogy megállítsák a fojtogatót, mielőtt újra lecsap. 
Brenda Joyce (Halálos viszonyok, Halálos vágy) rajongói most sem fognak csalódni: az izgalmas és fordulatos történetszövés letehetetlen olvasmánnyá teszi legújabb regényét.
Halálos ígéret
A gyönyörű és éles eszű New York-i magánnyomozó, Francesca Cahill komoly dilemmákkal szembesül a magánéletében. Igent mond a dúsgazdag üzletembernek, az aranyifjú Calder Hartnak, annak ellenére, hogy szívének minden rezdülése Hart féltestvére, a sármos rendőrfőkapitány, Rick Bragg felé húzza. Az érzelmi viharok közepette ráadásul ismét rejtélyes bűnügybe keveredik: a város szegénynegyedéből sorra tűnnek el a csinos kamaszlányok, és sem a rokonok, sem az ismerősök nem tudnak semmit. Vajon rabszolgamunka vagy gyermekprostitúció áll a háttérben? Francesca teljes erővel beleveti magát a nyomozásba, amelyben Calder Hart segítője és támasza lesz, nem csoda, hogy a közös munka során a két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz. Számos megpróbáltatás és váratlan esemény ellenére után Francesca nemcsak a bűnügy szálait göngyölíti fel sikeresen, hanem kétségeivel is leszámol, és megtapasztalja a szerelem önfeledt pillanatait.
Brenda Joyce legújabb regénye egyszerre érzéki és szenvedélyes, izgalmas és fordulatos, ugyanakkor könnyed meseszövésével mindvégig lebilincseli az olvasót.

Halálos illúziók
New York, 1902. 
Egy rejtélyes támadó már három fiatal nőt sebesített meg súlyosan. Francesca Cahill, az éles eszű, ügyes és bátor magánnyomozó haladéktalanul munkához lát. A veszélyes eset azonban nemcsak a mind nagyobbra növekvő amerikai város szegénynegyedének legsötétebb utcáira vezeti el, hanem önvizsgálatra is készteti. El kell döntenie, hogy valóban szerelmes-e abba a férfiba, akinek odaígérte a kezét…


Halálos csókok
Francesca Cahillt késő éjszaka egy kétségbeesettnek tűnő levél szólítja el otthonról. Amikor megérkezik a szépséges, ám rossz hírű Daisy Joneshoz, a fiatal magánnyomozó lányt véres jelenet fogadja. A luxusprostituáltat kegyetlenül meggyilkolták. A tetthelyen pedig Francesca nem mást lep meg, mint Calder Hartot, a saját vőlegényét, akinek Daisy nem is olyan régen még a szeretője volt…




Halálos esküvések
Csapdába estem! – döbben rá Francesca Cahill egy kihalt és sötét galériában, amelynek az ajtaja hirtelen becsapódik a háta mögött. Fel nem foghatja, hogy lehetett ilyen óvatlan, hiszen tapasztalt magánnyomozó. És éppen most csalták ide, amikor néhány óra múlva feleségül kellene mennie élete nagy szerelméhez, Calder Harthoz. Névtelen levélben értesítették, hogy itt van az az ellopott festmény, amely a New York-i elit köreiben hatalmas botrányt kavarna, ha nyilvánosan kiállítanák. A kompromittáló kép ugyanis egy meztelen nőt ábrázol, aki nem más, mint ő maga. Ki kell jutnia a galériából, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen annak a macska-egér játéknak, amelyet ismeretlen rosszakarója játszik vele. Ám Francescának hamarosan arra is rá kell döbbennie, hogy nevenincs ellensége nemcsak a jó hírét akarja tönkretenni, hanem egyenesen az életére tör



Kedvcsináló idézetek:

„Egész idáig elméletben és gyakorlatban is elleneztem a házasságot. De amióta találkoztam veled, arra az elhatározásra jutottam, hogy vállalom a házasságot, ha a feleségem leszel. (…) Te egyedi, nem is, elképesztő kombinációja vagy az ellentmondásoknak, az észnek és az akaratnak, a szépségedet nem is említve. Nem kell megvédenem az elhatározásomat, miért akarlak feleségül venni.

„Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (…) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.

„– Csakhogy a színen megjelent valaki más – folytatta a férfi, és megvető hangot hallatott. – Egy sokkal különb valaki. Aki egy szürke, esős napon is tudja, hogy egyszer majd ki fog sütni a nap. Aki az eső helyett a napsütést választja. 
Francesca érteni kezdte, amit hallott. Elakadt a lélegzete, és könny szökött a szemébe. 
– Ó, Calder! 
– Ő nem önző. Meg akar maradni tisztességesnek. – A férfi végre a lányra nézett. – Attól tartok, nem fejezem ki magam elég világosan. 
– Tökéletesen értelek – suttogta Francesca. 
– Igen, te meg tudsz érteni. Csak te egyedül – mondta Calder csendesen, és megérintette a lány arcát, ám mindjárt le is engedte a kezét. 
Francesca elsírta magát, de a férfi nem ölelte magához, és még a kezét is zsebre dugta. 
– Amióta ismerlek – folytatta rövid hallgatás után –, az a férfi akarok lenni.”

„Tudod ugye, hogy én állom a szavamat? (…) Megígértem, hogy hűséges leszek, és ha ilyen magas tét esetén egy magamfajta férfi nem képes végigjátszani a türelemjátékot, akkor aligha nevezhető férfinak.

„A fiú bólintott. Aztán azt kérdezte: – Belenézett az úr tálcájába? 
Francesca összerezzent. – Nem lopjuk el egy halott tárcáját! 
– Mér ne? Halott. Már nem tudja használni a gubáját!”

                        ˜  ̊  ˜
A történet több műfajt magába foglal. Adott egy 19. és 20. század fordulóján játszódó történet, ahol megelevenednek a reformok, a szerelem és a könyvek legfőbb alkotó eleme a rejtély.
 A sorozatban keveredik a történelmi romantikus és a krimi műfaja. Úgyhogy aki szereti az olyan cselekményű könyveket, ahol a szerelmet átszövi valamilyen gyilkosság, rablás, zsarolás, annak nagyon is jó választás.

Adott számunkra egy milliomos lánya, aki erősen kékharisnyás jellemmel bír. Francesca Cahill ugyanis titokban egyetemre jár és igencsak elkötelezett híve a reformoknak. Egy kisfiú elrablása után viszont kíváncsi természete miatt belefolyik a nyomozásba. S innen már nincs megállás. Egyre jobban érdeklik a rejtélyek és úgy tűnik nélküle eredménytelen a rendőri erő. Így válik egyik pillanatról a másikba Francescából magánnyomozó. Egy olyan fiatal nő kezdi meg a lehetetlen ügyek felderítését, aki senkitől és semmitől sem riad vissza, és kistáskájában egy fegyver is lapul.

A szerelmi szál sem elhanyagolható a regényben. Rick Bragg az újonnan kinevezett rendőrfőnök, ugyanis gyengéd érzelmeket kezd táplálni Francesca iránt, annak ellenére, hogy tudja, kapcsolatukat soha nem lehet teljes a múlt miatt. A kettőjük különleges kapcsolatában egyszer csak megjelenik egy harmadik fél is. Calder Hart Rick féltestvére kíváncsiságát is felkeltette a new yorki nyomozólány különcsége és szépsége. A két testvér harcából ki kerül ki győztesen, melyikük nyeri el a lány szerelmét, azt is megtudhatott, ha elolvasod a történetet.

Mitől lesz még jobb ez a történet? A váratlan fordulatoktól, attól, hogy az utolsó percig játszadozik veled az írónő, úgyhogy esélyed sincs kitalálnod ki is a valódi tettes. A krimi szál éppolyan kidolgozott, mint a szerelmi. Kíváncsivá tesz, felborzolja az idegeidet és téged is nyomozásra invitál.Én imádtam minden sorát és a történet előrehaladásával még jobban beleszerettem. Kikapcsol és fölpörget.

Legyél te most Francesca Cahill, éld át a rejtélyeket, a félelmet, az izgalmat és a szerelmet is. EZ a sorozta tökéletes kikapcsolódást nyújt, főleg a mostani hideg estéken.

Értékelésem:

You Might Also Like

0 megjegyzés