„Az ember mindig más családot akar. A lényeg, hogy ne olyan legyen, mint a meglévő. Tökéletes gyereket, rajongva szerető férjet, foggal-körömmel ragaszkodó anyát szeretnénk. Éldegélünk felnőtt babaházainkban, és nem is sejtjük, hogy életünk megszokott díszletei egyik pillanatról a másikra átrendeződhetnek.”

Az édesanyád vagyok, meg kell védjelek. De mi lesz, ha a nagy igyekezetemben inkább csak ártok majd?”

„Mindannyian átélünk olyan kristálytiszta pillanatokat, amikor hirtelen minden összeáll, minden világos… a csúnya dolgok is”.

„Az anyukák néha olyasmiket csinálnak, amiből akár azt is lehetne hinni, hogy meg akarnak szabadulni a gyerekeiktől… de ha jobban megnézed, éppen akkor tesznek jót velük. Jobb életet kínálnak nekik.”

„De hát nem hazudik-e mindenki ezen a világon? Van-e különbség aközött, hogy a gyilkos ártatlannak vallja magát, és a között, hogy valaki mosolyogva megdicsér egy csúf csecsemőt? Néha magunkat mentjük a hazugsággal, máskor a többieket. Az igazság számít vagy a jó szándék?”

„Soha nem akartam volna ép testű kislányt helyetted, mert az nem te lennél.”

„Mindig eltörik valami. Poharak, tányérok, műkörmök.

Megtörhet a jég, megtörhet a tekintet. Betörhető a ló, megtörhető a

lelkesedés. Sor kerülhet kenyértörésre vagy töredelmes vallomásokra.

Hullámtörés, fénytörés, töréspontok. Letörhetnek a láncok. Megtörhet a

csend.

Ilyesféle listákat írogattam terhességem utolsó két hónapja alatt, abban a

reményben, hogy ezzel megkönnyíthetem a születésedet.

Törékeny a barátság.

Törékeny a szív.”